Tedd az egészséged az első helyre!
1. AZ EMBERNEK ÉS A ZSIRÁFNAK UGYANANNYI NYAKI CSIGOLYÁJA VAN
Bár lehetetlennek tűnik, mégis a 2-3 méteres nyakhosszúságú zsiráfok és a 10-12 cm-es nyakhosszúságú emberek egyaránt 7 db nyaki csigolyával rendelkeznek. Ám amíg az ember nyaki csigolyatestének magassága 1 cm körül van addig a zsiráf nyaki csigolyateste a 25 cm-t is eléri.
2. A GERINC ELSŐ CSIGOLYÁJÁT EGY GÖRÖG TITÁNRÓL NEVEZTÉK EL
A legelső nyakcsigolyát Atlasznak hívják, ami egyben annak a görög mitológiai óriásnak is a neve, akit Zeusz büntetésből arra kárhoztatott, hogy örökké a vállán tartsa az égboltot. Ez a csont azért kapta ezt a nevet, mert közvetlenül a koponya alatt helyezkedik el és ily módon hordozza annak súlyát.
3. A GERINCOSZLOP ÉS A GERINCVELŐ NEM SZINONÍMÁK
Röviden, a gerincoszlop csontokból, a gerincvelő pedig idegekből áll.
A gerincoszlop a koponyaalaptól a medencéig futó csontoszlop. Csontjait egyenként csigolyáknak nevezzük, ezek a csigolyák a gerincoszlop építőkövei.
Ezzel szemben a gerincvelő egy sűrű idegköteg, amely a csigolyalyukon keresztül halad. A gerincvelő a központi idegrendszer része, közvetlen folytatása az agynak, segítségével tud az agy és a test kommunikálni egymással.
4. REGGEL MAGASABB VAGY, MINT ESTE
A porckorong egy gumiszerű anyag, amely elválasztja a csigolyatesteket egymástól, a gerinc hosszának körülbelül a negyedét teszik ki porckorongok. A porckorongok tágulási és összehúzódási képessége miatt hol magasabbak, hol alacsonyabbak vagyunk. Amikor például egyenesen állunk, a gravitáció összenyomja a gerincünkben lévő porckorongokat, aminek következtében azok lelapulnak, veszítenek a magasságukból.
Éjszaka, amikor vízszintesen fekszünk, a porckorongoknak lehetőségük van rehidratálódni és visszaállni a normál magasságukba, így ébredéskor kissé magasabbak leszünk, mint lefekvés előtt voltunk.
A kor előrehaladtával, ahogy az állandó nyomás hatására tartósan ellaposodnak a porckorongok, tartósan csökken a testmagasság is. Az űrből visszatérő űrhajósok pedig akár 3 %-al is magasabbá válhatnak, vagyis aki 165 centisen indul űrutazásra az 170 cm-esen fog visszatérni, de ez az állapot nem tartós, maximum egy hétig tart. Földi körülmények között a porckorong természetes növekedést a gravitációs gerincnyújtó pad segít megtapasztalni.
5. A GERINCVELŐ NEM TUDJA MAGÁT MEGJAVÍTANI
Míg a test más részei képesek az öngyógyításra, a gerincvelő erre sajnos nem képes. A legtöbb sejt a szervezetben folyamatosan regenerálódik, a sérült gerincvelő azonban alig-alig gyógyul, ugyanis a sérült idegsejtek nem képesek a megújulásra. Hosszú idegrostjaik újranövekedését a hegszövetek és az idegek belsejében zajló molekuláris folyamatok is akadályozzák, így a gerincvelő sérülés sajnos maradandó.
6. A GERINCVELŐ 5 ÉVES KORIG NŐ
A gerincvelő általában 5 éves korig fejlődik. Ezt követően már csak a csigolyák alkotta gerinccsatorna növekszik a gerincvelő körül, ennek okán a gerincvelő nem terjed ki a teljes gerinccsatornára, a második ágyékcsigolya (L2) szintjéig található. Következésképp az L2 csigolya alatti gerincsérülés esetén a gerincvelő már nem lesz érintett, a gerincvelőidegek viszont sérülhetnek, így az alsó végtagok érzékelésének csökkenése amire lehet számítani, a mozgásképesség viszont megmarad.
7. MEGVÁLTOZIK A GERINC ALAKJA
Az emberi gerinc alakja születéskor egy "C" betűhöz hasonlít. Körülbelül 3 hónapos korban, ahogy a kisbaba felemeli a fejét, a nyaki gerincen kialakul a fordított "C" alakú görbület. 6 hónapos kor körül ahogy ülő, és 9-12 hónapos kor körül, ahogy álló testtartást vesz fel, a hát alsó része szintén fordított "C" alakúvá válik, ezáltal kialakul a felnőttekre jellemző dupla „S”-formájú gerincoszlop.
8. A GYEREKEKNEK TÖBB CSIGOLYÁJUK VAN, MINT A FELNŐTTEKNEK
Mindannyian 33-35 csigolyával kezdünk neki az életnek, de az összecsontosodási folyamat során végül 24-26 csigolyánk marad. A gerinc alsó szakaszának összeolvadása a pubertáskor körül kezdődik és 30 éves korra befejeződik. Az 5 részből álló keresztcsonti csigolyák összecsontosodásával alakul ki maga a keresztcsont és a 4-6 db csökevényes farokcsigolyából jön létre a farokcsont. Ezek a csontok azért olvadnak össze, hogy a gerinc stabilabb és terhelhetőbb legyen.
9. GERINCSÉRÜLÉSEK TÖBBSÉGÉT AUTÓBALESET OKOZZA
Az emberi gerinc rendkívül erős és rugalmas. Valójában képes lenne majdnem egy teljes kört formálni, ha megpróbálnánk a gerincünket körbe hajlítani. A gerincvelőt sem könnyű teljesen átvágni, egy tanulmány szerint a gerincvelő elszakadásához olyan nagy erőre van szükség, mintha egy 500 kilós jármű 30 km/órás sebességgel nekicsapódna egy falnak. Ezt jól mutatják a statisztikák is miszerint a gerincsérülések 50%-át közlekedési balesetek okozzák, 20%-át zuhanás, a maradék 30%-át különböző sportbalesetek, mint a snowboardozás, lovaglás, jet-ski, sárkányrepülés továbbá a fegyverek által ejtett lövés/szúrás és a műtéti szövődmények teszik ki.
10. A HÁTFÁJÁS AZ EVOLÚCIÓNAK KÖSZÖNHETŐ
Az evolúcióbiológiai és a bioarcheológiai elméletek szerint a hátfájás és más csontrendszeri problémák a felegyenesedett járás szerencsétlen mellékhatásai. Az, hogy a teljes súlyunkat csak két végtagunkra osztjuk, fájdalmas következményekkel jár. Az embereket lényegesen gyakrabban sújtják gerincbetegségek, mint a főemlősöket, és ennek egyik magyarázata a kétlábon járás következtében a gerincre jutó terhelés. A csimpánzok gerincoszlopa például „C” alakú így a súlypont jóval a csípő előtt helyezkedik el. Az emberi test súlypontjának el kellett mozdulnia ahhoz, hogy extra erőfeszítés nélkül, hosszú időn keresztül kétlábon is megtartsa a testet. A kialakuló alsó, ágyéki görbület hátrébb tolja a súlypontot, a nyaki görbület pedig lehetővé teszi, hogy nagy koponyánkat a gerincünk tetején egyensúlyozzuk a nyakizmok állandó összehúzódása nélkül.
Az emberi gerinc titkaival való ismerkedés mindig különleges pillanatokat rejt, remélhetőleg ebben a 10 pontban találtál néhány meglepő tényt, ami új megértést hozott.
Egy terápiás folyamat csakis akkor nevezhető eredményesnek, ha a betegséged kiváltó OKAIT kutatja, nem csak a TÜNETEIT enyhíti.
Mert végtére is mi a tünet?
A tünet egy jel, pont úgy, mint egy felgyulladó figyelmeztető lámpa az autód műszerfalán, amely tájékoztat, hogy valami a rendszerben nem működik megfelelően. Ugye te sem fednéd le és hagynád figyelmen kívül a vészjelzést, megkockáztatva a későbbi beláthatatlan károsodást? Mégis megannyian teszik ezt nap mint nap, amikor fájdalomcsillapítót vesznek be, hogy a testük zavaró vészjelzéseit - vagyis a tüneteket - tompítsák.
Félreértés ne essék, a tüneteket csillapítani abszolút jó döntés és szükséges is, csakhogy (!!!) a munka nem ér itt véget, mert a tünetek soha nem fognak teljesen megszűnni, mindig visszatérnek majd, amíg nem foglalkozunk az azokat kiváltó okokkal.
Való igaz, az okkutatás mindig nagyobb koncentrációt, törődést és türelmet vár el a beteg és az őt kezelő szakember részéről, mivel, gondolj csak bele:
1 tünetnek lehet 1 oka
1 tünetnek lehet több oka
1 oknak lehet 1 tünete
1 oknak lehet sok tünete
Ráadásul az is előfordulhat, hogy egy adott tünetnek az oka, egyben egy másik ok tünete:
Tegyük fel például, hogy a lábadban zsibbadást tapasztalsz, ebben az esetben lehet, hogy azt a gerinced L5-S1 porckorongdegenerációja okozza – és itt jön a következő lépés, hogy na de mi okozta a L5-S1 porckorongdegenerációt? A kérdést addig kell feltenni amíg el nem jutunk a gyökérokhoz. Nem vitás, ez nem egy könnyű feladat, hisz az emberi test egy dinamikusan változó rendszer, olyan mennyiségű ok-okozati összefüggéssel a test különböző szintjein, hogy az eredendő, kiváltó okot sokszor szinte lehetetlen beazonosítani. De!! Ez nem jelenti azt, hogy nem kell rá törekedni és folyamatosan kutatni, közelíteni a gyökérok felé.
És mi a helyzet, ha gyógyulásodat teljes egészében gyógyszerekre alapozod?
A gyógyszerek ritkán kezelik az egészségügyi problémák kiváltó okait
A gyógyszerek elrejtik a tüneteket, elnyomnak testi funkciókat is, köztük létfontosságúakat. Így idővel akár súlyosbíthatják is a problémát.
A gyógyszerek gyakran úgy kezelnek egy problémát, hogy egy vagy több másikat okoznak.
Voltaire már 300 évvel ezelőtt tudta ezt, és bár sokat fejlődött azóta az orvostudomány, állítása még mindig megfelel a valóságnak:
„Az orvosok gyógyszereket rendelnek, melyekről keveset tudnak,
olyan betegségekre, amelyekről még kevesebbet tudnak,
olyan betegeknek, akikről semmit sem tudnak”
Na de akkor mi a helyes terápiás megközelítés?
Mindig a teljes képet kell nézni, az egész emberrel kell foglalkozni, fizikai és lelki szinten egyaránt (XVII. századi megközelítés, hogy kizárólag azzal a testrésszel foglalkozik egy szakember, ami éppen fáj)
Gyökérok kutatása, mindig(!) nem szabad a tünetek csillapításánál leállni
Egészségtelen minták beazonosítása
Személyre szabott kezelés
Egészséges szokások kialakítása (étkezés, mozgás, alvás, stresszkezelés)
Az egészséged, gyógyulásod a te felelősséged is, szakértők bevonása nélkülözhetetlen, de ne feledd a legtöbbet te tudsz tenni az egészséged megőrzése érdekében, tanulj azoktól, akik a betegségek okaival, nem csak a tüneteivel foglalkoznak.
A masszázs a test és a lélek harmóniáját biztosítja, az alábbi felsorolás abban segít neked, hogy ez az élmény a legteljesebb legyen:
Kényelmes ruházat
A masszázsra érdemes kényelmes, könnyen levehető ruházatot választani. A kezelést követően is kényelmesebb, ha laza, jól szellőző ruhát viselsz.
Könnyű étkezés
Kerüld a nehéz, zsíros ételek fogyasztását, hogy a fókusz a relaxáláson maradjon, ne az emésztés vigye el.
Óvatosan a stimuláló szerekkel
Alkohol és koffein masszázs előtt? Rossz ötlet! Dehidratál, izgágává tesz és nehezíti a teljes relaxációt.
Mértékletes vízfogyasztás
A hidratált test jobban reagál a kezelésre, de ne feledd, a túl sok folyadék eltereli a figyelmed a mosdó felé.
Napozás
Fényvédelem mindenekelőtt! A masszázs és a leégés nem férnek össze – az égett bőr masszírozása nem csak kellemetlen érzés, de gátolhatja a szervezet gyógyulási folyamatait is.
Parkolás
Autóval érkeztél? Elindítottad a parkolást? Semmi sem rontja el jobban a masszázst, mint a büntetéstől való stressz.
Érkezés időben
A legjobb masszázsélményhez érkezz 5-10 perccel korábban, hogy legyen időd felkészülni és ráhangolódni a kezelésre.
Előzetes tájékoztatás
Bármilyen fájdalom vagy egészségügyi probléma esetén érdemes azt előre jelezned, hogy a kezelés teljes mértékben rád szabott legyen.
Kérdések tisztázása
Ne agyalj a kezelés alatt, ha valamit nem értesz, kérdezz bátran! Ne hagyd, hogy megválaszolatlan kérdések rontsák el a pihenésed.
Telefon kikapcsolása
A masszázs a te időd, kapcsold ki a telefonodat és csak éld meg a pillanatot.
Ékszermentesen
A kényelem, a hatékonyság növelése és a sérülések elkerülése érdekében mindig vedd le a nyakláncodat, karkötődet és a hosszú fülbevalóidat.
Hagyd szabadon a nyakad
Amennyiben hosszú a hajad, tűzd fel minél magasabbra, hogy ne okozzon kényelmetlenséget egy véletlen hajhúzás vagy az olajossá váló tincsek.
Teljes ellazulás
Engedd el a feszültséget az izmaidból! Gondolatban haladj végig a lábujjaktól az arcizmokig, és lazítsd el mindegyiket. Tartsd ezt a zselés állapotot végig a masszázs alatt!
Egyenletes légzés
Kezdd el tudatosan lassítani a légzésed. A mély, lassú légzés hozzásegít a gyorsabb ellazuláshoz.
Jelen pillanat
Próbáld elengedni a napi feszültségeket, és teljes mértékben a jelen pillanatra összpontosítani. Ez az idő csak rólad szól.
Hálás hozzáállás
Értékeld, hogy időt szánsz saját egészségedre és jólétére.
Levezetés
Hagyj időt magadnak, hogy a masszázs utóhatásai teljes mértékben érvényesüljenek. Közvetlen masszázs után maradj még 1-2 percet fekve, lazíts és készülj fel a felkelésre.
Lassú mozgás
Masszázs során csökken a vérnyomásod, a túl hirtelen, túl gyors mozgások következtében megszédülhetsz.
Tartsd melegen a tested
Közvetlenül masszázs után az izmok sokkolásának elkerülése érdekében, hideg időben ne felejts el mindig meleg ruhát viselni, nyáron pedig, még a hőségben is, óvakodj a huzattól és a légkondicionálótól.
Ne siess vissza a stresszes helyzetekbe
Tartsd meg a belső nyugalmad, ameddig csak lehet!
Meleg fürdő
Egy meleg fürdő tovább lazítja az izmokat és meghosszabbítja a masszázs hatását.
Hidratálás
A masszázs fokozza nyirokkeringést és a méregtelenítést, így fontos, hogy megfelelően hidratálj, különösen eszközös kezelések után.
Alvás
Egy pihentető alvás masszázs után elősegíti a test teljes regenerációját.
Időpont foglalás
Tervezz előre, hogy elkerüld a várakozást! Ne hagyd az utolsó pillanatra a masszázsod lefoglalását, mivel napszaktól függően a várakozási idő elérheti a 4-6 hetet is.
Ahhoz, hogy meg tudjuk állapítani, hogy egy szolgáltatás luxusnak számít-e, először is tudnunk kell, hogy mitől válik valami luxus kategóriássá. Kutatások szerint az alábbi ismérvek jellemzik a luxus kategóriába sorolható szolgáltatásokat:
Ritkaság, kevesen férnek hozzá, kevesen élvezhetik
Jelentős hagyománnyal rendelkezik, akár pénzben nem kifejezhető érték is társul hozzá
Csak a kifejezetten jómódban élők engedhetik meg maguknak
Egy erős brand eleme
Befolyásos közszereplők, tiszteletnek örvendő személyek élnek vele
És ezekből bármi is igaz a masszázsra?
A nyugati világban a 2000-es évektől reneszánszát éli a masszázs, azóta robbanásszerűen szaporodnak a masszázsszalonok és a különböző masszázst kiegészítő szolgáltatások. Következésképp, hogy a masszázs ritkaságnak számítana azt napjainkra abszolút kizárhatjuk.
A masszázs egy ősi módszer, jelentős hagyománya van, de ez a hagyomány szerteágazó, kultúrákon átívelő, eszmei érték nemigen társul hozzá.
Napi 330 Ft félretételével meg is van havi 1 masszázs ára, azaz a jólét igen, de a jómód nem itt kezdődik.
A masszőrök úgy általában vagy az egyes masszázsszalonok nem igazán építenek brand-et, persze vannak törekvések, de megnevezni egy világhírű masszőrt vagy egy legendássá vált masszázsszalont még a masszázsterapeuták se nagyon tudnának.
A masszázst és a masszázshoz kapcsolódó szolgáltatásokat - mint amilyen a mobilizációs köpölyözés - rengetegen veszik igénybe, természetesen a közszereplők is, színészek, olimpikonok még a királyi család tagjai is élnek ezekkel a terápiákkal, de ami a lényeg, hogy nem csakis ők, hanem ők is.
Ahogy látjuk a masszázs kicsit sem számít luxusnak, de egy percig se aggódj, ugye nem gondoltad, hogy nem gyártottak le belőle olyan igazi, luxus kategóriásat is? A legdrágábbat egy Maui luxusszálloda kínálja:
Ez egy páros masszázs, de nem is akármilyen! Bemelegítésnek japán furo fürdő aztán római pezsgőfürdő, ezt követi egy lábreflexológiai masszázs, majd egy testhámlasztó terápia, végül 10 masszőr érkezik és a pár mindkét tagja részesül egy 10 kezes masszázsban. Ó és a költségek? Csak 4.000 $, vagyis közel 1,5 millió Ft. Itt picit többet kell félrerakni napi 330 Ft-nál 😉
Ugyan látjuk, hogy a luxusszolgáltatások között is feltűnik a masszázs, mégis funkcionális értelemben a luxus masszázs nem nyújt többet egy képzett, gyakorlott szakember masszázsánál, pont ahogy egy több millió forintos karóra sem mutat pontosabb időt egy jó minőségű, de elérhető árú karóránál.
Tehát a masszázst hozzáférhetősége és ára nem teszi prémium kategóriássá, a szolgáltatás színvonala még lehet elsőrangú, ugyanis egy kompakt funkcionális terápiáról beszélünk, ami amellett, hogy konkrét betegségeket, állapotokat kezel, egyben csökkenti az izmok feszültségét, javítja az ízületek mozgékonyságát, fokozza az immunrendszer működését, javítja az alvás minőségét, enyhíti a stresszt és fokozza minden más terápiás forma hatékonyságát is, a test minden egyes funkcióját segítve.
Így sokkal inkább nevezhetjük a masszázst a jólét, a minőségi élet alappillérének, mintsem egy különleges alkalmakra tartogatott luxus kikapcsolódásnak. Erősítsd te is a rendszeresen masszázsra járók táborát és érezd magad egyre jobban napról napra.
Vegyünk egy olyan témát amelynek megválaszolásakor gyakorta a masszőrök is elbizonytalanodnak.
Szóval mi is a különbség a svédmasszázs és a gyógymasszázs között?
Kezdjük a közös pontokkal:
Mindkettő a nyugati masszázstechnikákhoz tartozik, vagyis a svédmasszázs és a gyógymasszázs alapjául is az emberi test anatómiája szolgál, míg a keleti típusú masszázsok eszenciája inkább filozófikus, spirituális.
A gyógymasszázs magában foglalja a
Svédmasszázst
Reflexzóna masszázsokat (szegment-, kötőszöveti és csonthártya masszázs)
Nyirokmasszázst
A gyógymasszázs részben a svédmasszázs fogásaival dolgozik, vagyis a svédmasszázst így tekinthetjük a gyógymasszázs részhalmazának.
És akkor a különbségek svédmasszőr/svédmasszázs és gyógymasszőr/gyógymasszázs között:
Svédmasszőr csak és kizárólag egészséges emberekkel foglalkozhat
Gyógymasszőr kezelhet egészségi problémával élő embereket is
Egy gyógymasszőr adhat svédmasszázst
Egy svédmasszőr nem adhat gyógymasszázst
Svédmasszázs célja az izmok lazítása, frissítése, általános relaxáció.
Gyógymasszázs célja konkrét betegségek gyógyítása, rehabilitáció.
Svédmasszázs teljes testre koncentrál.
Gyógymasszázs a megbetegedett testrészre koncentrál.
Svédmasszázs mindig a saját, egyéni döntésed, hogy mikor, hol és milyen rendszerességgel veszed igénybe
Gyógymasszázs csak orvos javaslatára, orvosi beutalóval érhető el.
Svédmasszázsnál a masszőröddel ketten egyeztettek a kezelés menetéről
Gyógymasszázsnál a masszőröd, kezelőorvossal, gyógytornásszal fiziko,-/fizioterapeutákkal együttműködve alakítja ki a kezelésed menetét.
Svédmasszázsnál 30-120 perc közötti kezelések közül szabadon választhatsz.
Gyógymasszázsnál a kezelés körülbelül 20-25 percig tart.
Svédmasszázsnál illatos, aromaterápiás olajok, krémek széles választékával találkozhatsz
Gyógymasszázsnál a legegyszerűbb, funkcionális vivőanyagokkal, speciális esetben gyógykrémekkel történik a kezelés
Svédmasszázs önmagában egy teljes kezelés.
Gyógymasszázs többnyire egy kezeléssorozat része, gyógytornával, súlyfürdővel, iszapkezeléssel stb. kombinálva alkalmazzák.
Svédmasszázs 100%-ban a te költséged.
Gyógymasszázshoz kaphatsz társadalombiztosítási támogatást.
Svédmasszázst a közvetlen hatásai miatt, vagyis helyi reakciók céljából keresik, veszik igénybe, ilyenek például az izomtónus javítása, feszes izomzat lazítása.
Gyógymasszázsnál a közvetett hatások is szerepet játszanak, vagyis a belső szervek funkcionális működésének befolyásolása is lehet cél, a svédmasszázsnál említett közvetlen izmokra, ízületekre kifejtett jótékony hatások mellett.
Ami pedig nem tartozik sem a gyógymasszázs, sem a svédmasszázs kategóriájába:
Keleti masszázstechnikák pl. ajurvedikus, lomi-lomi, shiatsu, mauri, thai
Cellulit masszázs, egyéb testkezelések
Reflexzónás talpmasszázs, akupresszúra
Tantrikus masszázsok (jóni, lingam)
Csontkovácsolás
És még egy ráadás, a Sportmasszázs:
A sportmasszázs is a svédmasszázs fogásait veszi alapul, de amíg a gyógymasszázs fogásai finomabbak, precízebbek, mint az alap frissítő svédmasszázs addig a sportmasszázs fogásai erőteljesebbek, intenzívebbek az alap svédmasszázshoz képest.
És még egy különbség, a masszázs alanyok megnevezését illetően: a sportmasszőrnek sportolói, a svédmasszőrnek vendégei, a gyógymasszőrnek betegei/páciensei vannak.
A masszázs során elduguló orr egy teljesen normális folyamat része.
Az orrmelléküregek az orr két oldalán elhelyezkedő, levegővel töltött üregek. Az orrmelléküregeket egy szuperfinom nyálkahártya borítja és az általa termelt nyák folyamatosan az orrüreg felé ürül. Fő feladata, hogy az orrüregeket egész nap nedvesen tartsa. Az orr egyszerre vesz részt légzési, szaglási, védekezési és hangképzési feladatokban, így védelme különösen fontos.
Amikor arccal lefelé fekszel a masszázságyon, a gravitáció egyszerű ténye miatt gyorsabban áramlik ez a védő, nedvesítő váladék az orrmelléküregből az orrüregbe, amit te orrdugulásként tapasztalsz meg.
És, hogy van-e valamilyen módja, hogy útját álld az orrfolyásnak? Nos, a gravitáció ellen nem igazán tudsz mit tenni, de az alábbi tippekkel csökkenteni tudod az esetleges kellemetlenségeket:
fordíts oldalra a fejed masszázs alatt, amíg a masszőröd az alsó végtagjaidon dolgozik, így már szinte esélyt sem adsz az orrüregeidnek a túlnedvesedésre
továbbá kerüld a hideg italokat, tejtermékeket és a dohányzást masszázskezelés előtt
és végső esetben, minden szalonban van papírzsebkendő, kérj egyet nyugodtan és fújd ki az orrod a kezelés ideje alatt.
#1: A masszázsnak fájnia kell ahhoz, hogy hatékony legyen
Semmi sem áll távolabb a valóságtól. Igaz, hogy a masszázs bizonyos formái, mint a mélyszöveti masszázs okozhat némi diszkomfort érzést, különösen, ha nagyon feszültek az izmaid, ha azonban a diszkomfort érzés átcsap fájdalomba, nem kell elviselned azt gondolva, hogy ez szükséges a "jó" masszázshoz, nyugodtan jelezd a masszőrödnek, hogy a kezelés átlépte a fájdalomküszöbödet. A masszázsterapeutákat arra képezték ki, hogy segítsenek a testednek ellazulni és gyógyulni, nem pedig arra, hogy fájdalmat és zúzódásokat okozzanak. A mélyszöveti masszázs után a következő napra jellemző egy kis fájdalom, de nem szabad úgy megjelenni a kezelésen, hogy a fájdalom a cél.
#2 Illetlenség nem beszélgetni
Elárulok egy titkot: a masszőrök a legjobb munkát csendben végzik! A masszőröddel való kezdeti beszélgetésen kívül nyugodtan maradj csendben a masszázskezelés során. A csend lehetővé teszi a terapeutád számára, hogy ráhangolódjon a testedre, és a lehető legjobb kezelést nyújtsa. Ez egyben lehetőséget ad neked is arra, hogy ellazulj, kikapcsolódj. Természetesen, ha a csend nyugtalanít, nyugodtan kezdeményezz beszélgetést, de soha ne érezd úgy, hogy nyomás van rajtad a beszélgetés megkezdésére vagy folytatására.
#3 A gyógymasszőr diagnosztizál
A diagnózis felállítása orvosi kompetencia, amelyet csak engedéllyel rendelkező orvos végezhet. A gyógymasszőrök ugyan ismerik a legáltalánosabb mozgásszervi megbetegedéseket, elváltozásokat, degenerációkat, tudják értelmezni a latinul írt orvosi leleteket, ettől még nem diagnosztizálnak. A diagnózis felállítása nem a masszőrök hatásköre, egy masszőr mindig csak véleményezhet és javasolhatja, hogy a pontos diagnózishoz keress fel egy szakorvosi rendelőt.
#4 Nincs különbség a masszőz, a masszőr és a gyógymasszőr között.
A masszőz és a masszőr francia eredetű szavak. A masszőz a nőkre, a masszőr pedig a férfiakra utal. Mindkét kifejezés széles körben elterjedt a XIX. századi Franciaországban. Masser francia ige jelentése: dörzsölni, gyúrni. Sajnos ezeket a kifejezések a XX. század második felétől szexuális konnotáció kezdte övezni.
A masszőz elnevezés azokra a nőkre vonatkozik, akik a masszázs mellett szexuális szolgáltatásokat is kínálnak. Általában ezeket a „masszázs” formákat a szexmunkások végzik, kevés formális képesítéssel vagy annak teljes hiányában. Rendszerint egyetlen hivatalos szervnél sincsenek regisztrálva, és nem tudnak segíteni sem a sérülések sem a betegségek kezelésében. A masszázsterapeuta/gyógymasszőr, az egészségügyi szakma által használt kifejezés, ami arra utal, hogy valaki terápiás céllal végez masszázst. A gyógymasszőrök képzett, engedéllyel rendelkező szakemberek, akik tudják, hogyan alkalmazzák tudásukat betegségek kezelésére. Nem nyújtanak szexuális szolgáltatást semmilyen formában.
#5 A masszázsterápia csak az izmokra hat
Ez egy gyakori tévhit, a valóság azonban az, hogy a masszázs az izomfeszültségek csökkentése mellett:
Serkenti a nyirokcsomókat és elősegíti a nyirokfolyadék áramlását az egész testben. Ez nemcsak a fertőzések leküzdésében segít, hanem a gyulladásokat is csökkenti.
Fokozza a vérkeringést, ami segíti a gyógyulást, mivel a tápanyagok szétterjednek az egész testben.
Javítja az ízületek mozgékonyságát
Felgyorsítja a lágyszöveti sérülések gyógyulását
Fokozza az immunrendszer működését
Enyhíti a stresszt
Javítja az alvás minőségét
#+1 Nem kell megbeszélned a kórtörténetedet a masszőröddel
Ha bármilyen egészségügyi problémád van amikor masszázsra érkezel, pl.: fájdalom a tested bármely pontján, érzéskiesés vagy zsibbadás a végtagjaidban, felszökött a vérnyomásod, szédülsz, lázad/hőemelkedésed van, a menstruáció első napjaiban vagy, allergia gyötör vagy akár krónikus betegséged van ami érinti a csontjaidat/izmaidat/idegrendszeredet, esetleg a masszázs előtt, 6 hónapon belül volt bármilyen műtéti beavatkozásod, csonttörésed, akkor ezekről mindenképpen tájékoztasd a masszőrödet, ezt tudnia kell, hogy a masszázs technikáját az igényeidhez tudja igazítani vagy esetleges kontraindikáció esetén új időpontot tudjon javasolni.
A magassarkú cipők szépen kiemelik az alakod, de ugyanakkor negatív hatással is vannak a testedre. Nem csak a lábadban és a bokádban okozhatnak fájdalmas tüneteket, hanem a térdedben, a csípődben és a gerincednél is. Mivel a magassarkú cipők előre tolják a testsúlyt, a talppárna és a lábujjak lesznek felelősek azért, hogy elnyeljék a járás hatására, a talpra nehezedő nyomást. Ez bütyökhöz, kalapácsujjhoz, bőrkeményedéshez vezethet és fájdalomhoz az egész láb területén.
A magassarkú cipők használata további problémákhoz is vezethet, ilyen pl. az Achilles-ín megrövidülése. Hosszú távon pedig összefüggés van cipőd sarkának magassága és a későbbi térdproblémák kialakulásának kockázata között. Minél magasabb a sarok, annál nagyobb a kockázat.
Ha mégis úgy tartod, hogy a szépségért szenvedni kell, akkor a következő módszerekkel enyhíthetsz fájó lábaidon:
Nyújtsd az Achilles- ínad és masszírozd a lábad naponta kétszer
Csökkentsd a magassarkú cipők viselésének idejét
Viselj olyan cipőt, amely megfelelően illeszkedik a lábadhoz
Válassz alacsonyabb sarkú cipőt
Bármilyen magasságú is legyen a cipőd sarka, ha hirtelen jelentkező fájdalmat érzel, amely nem múlik vagy bármilyen hirtelen szerkezeti változást tapasztalsz a lábujjaidban vagy a lábadban, akkor mindenképp keresd fel az orvosod, majd a masszázsterapeutád.
A masszázsterapeuta és a masszázsfotel által nyújtott masszázsnak is megvan a maga előnye.
Nézzük a főbb szempontokat:
Az emberi érintés önmagában is terápiás előnyökkel bír. Bizonyítottan csökkenti a stresszt.
A masszázsfotel viszont nagy vonzerőt jelenthet azok számára, akik ugyan szeretnék élvezni a masszázs jótékony hatásait, de nem szeretnék, ha valaki megérintené őket.
A masszázsfotelt bármikor használhatod, ahányszor csak akarod, ameddig csak akarod és mindezt a saját otthonodban.
A masszázsfotelek mechanikusak, így sajnos semmilyen módon nem érzékelik, hogyha az adott kezeléssel fájdalmat okoznak. Az általuk nyújtott masszázsok így akár súlyosbíthatják is az adott problémát.
A masszázsterapeuta mindig a konkrét esetet kezeli, és személyre szabottan méri fel az igényeket. A masszázsfotel esetében a technikák száma korlátozott és az egyének közti különbségek nincsenek figyelembe véve.
A masszázs terapeuta kezelése során az általa megszerzett tudás is elérhető, a felmerülő kérdésekre azonnal választ kapsz.
Összefoglalva: a masszázsfotel mindenkinek jó, amikor egy kis pihenésről van szó, de ha fájdalomspecifikus kezelésére vágysz, a legjobb, ha konzultálsz egy szakemberrel. A masszázsfotelek jól kiegészíthetik a masszőröd kezelését.
A masszázs utáni szédülés meglehetősen gyakori. Az orvosi szakkifejezés "poszturális hipotenzió", ami általában hosszú ideig tartó fekvés után, felálláskor jelentkezik. A testhelyzet megváltozása a véráramlás átmeneti csökkenését és ezért az agy oxigénhiányát okozza.
A masszázs csökkenti a vérnyomást és a testhőmérsékletet, a hirtelen felegyenesedés pedig megrázza a szervezetet, mivel a vérnyomásnak meg kell emelkednie ahhoz, hogy a testnek legyen energiája felállni és mozogni.
Ez teljesen normális, és általában csak rövid ideig tart, mivel a szervezet szabályozza önmagát, ettől függetlenül az a pár pillanat is tud kellemetlenséget okozni, szédüléshez, látáskieséshez, remegéshez és akár eszméletvesztéshez is vezethet, így érdemes előre gondolkodni és inkább megelőzni.
Mit tehetsz, hogy elkerüld? Kortól függetlenül masszázs után ne pattanj fel, maradj mindig kicsit fekve, relaxálj és csak utána szépen lassan kelj fel.
Kalkuláld bele azt a plusz 5-10 perc pihenőidőt a masszázskezelésedbe, így nem csak a vérnyomásod marad a helyén, de a kezelésed is eredményesebb lesz.
Nyakfájással ébredtél? Tegnap még minden rendben volt, reggelre viszont kellemetlen meglepetés várt, beállt a nyakad és gyötrelmesen fájdalmas a fejedet az egyik oldalról a másikra fordítani?
Ha szeretnéd megérteni mi történt és, hogy miként enyhítheted a fájdalmad akkor olvass tovább.
A merev nyak az egy többtényezős ún. multifaktorális jelenség, ami azt jelenti, hogy számos olyan kockázati tényező létezik, ami hozzájárulhat a kialakulásához és ezek közül nem egy, hanem nagy valószínűséggel több áll egyidejűleg a háttérben.
NÉZZÜK A 15 LEGGYAKORIBB OKOT:
1. ALVÁS - Hason alvásnál a nyakad órákon keresztül az egyik irányba csavarodik, ez megterhelheti a nyak izmait, és reggelre fájdalmasnak és merevnek érezheted őket.
2. PÁRNA - A szükségesnél laposabb vagy magasabb párnán aludtál, ez szintén megterhelheti a nyakadat, mivel arra kényszeríti a fejedet, hogy hosszú időn át egy nemkívánatos szögben maradjon.
3. HIDEG/HUZAT - Ventilátor, légkondi vagy akár csak a nyitott ablak felől érkező hideg levegő érte a nyakadat. A hideg levegő beindítja az idegrendszert, aminek hatására az izmok megfeszülnek, összeszűkülnek az erek, és korlátozódik a véráramlás. Ez a test természetes reakciója a hőveszteség csökkentésére. A rossz véráramlás viszont izomfájdalmat, így nyaki fájdalmat okozhat.
4. MOZDULATLANSÁG - Túl sokáig tévéztél, dolgoztál vagy utaztál pozícióváltás nélkül, ilyenkor az izmaid rugalmatlanná, merevvé válnak és másnapra fájdalmassá tudnak válni.
5. CIPELÉS - Nehéz válltáskát vagy megpakolt szatyrot egyoldalúan cipeltél. A nehéz teher egyik oldalon történő cipelése egyensúlyhiánnyal, az izmaid egyenlőtlen terhelésével jár, és nyak, -vállizom túlterhelést generál, ami a nyakfájdalmak melegágya.
6. HIRETELEN MOZDULAT – Akár ébren, akár éjszaka egy rossz álom hatására, egy gyors, intenzív mozdulatot tettél, aminek eredménye lehet izomhúzódás és a vele együtt járó fájdalmas ébredés.
7. LEFELÉ NÉZÉS – Sokáig böngésztél, chateltél, játszottál stb. a telefonodon. Ilyenkor a nyaki izmaid megfeszülnek, hogy megtartsák a fejedet miközben lefelé, a telefonodra nézel. Az izmok annál inkább elfáradnak és fájdalmassá válnak, minél tovább tartod ezt a pozíciót.
8. TELEFONÁLÁS - Ha az állad és a vállad közé szorított telefonnal beszélsz. Ebben a természetellenesen feszített testhelyzetben a váll és a nyak izmai igen hamar túlterhelődhetnek, minél hosszabb ideig folytatod így a beszélgetést annál nagyobb az esélyed a fájdalmas ébredésre.
9. FOGCSIKORGATÁS - Éjszakai fogcsikorgatás többnyire 2 okra vezethető vissza. Az egyik a napközben lezajlott stresszhelyzetek újraélésének tapasztalta alvás közben, a másik a rossz fogsorérintkezés, amikor az alsó és felső fogak kiegyensúlyozatlanul érintkeznek. Mindkettő fogszorításhoz, csikorgatáshoz vezet, ezáltal felelősek lehetnek a merev nyak kialakulásáért.
10.EDZÉS - Előző nap túlzásba vitted az edzőtermi edzést és/vagy kihagytad lenyújtást. A túledzés, a nem megfelelő módon végrehajtott gyakorlatok is okozhatnak nyakfájdalmat, elsősorban a vállak túledzése és/vagy a nyújtás elmaradása rejtőzik ilyenkor a háttérben, ugyanis a vállizmok a nyakhoz is kapcsolódnak.
11.MELLÚSZÁS – A kiemelt fejjel való mellúszás jelentős és felesleges terhelést jelent a nyaknak.
Képzeld el, hogy húsz percig úgy sétálsz, hogy az arcod egyenesen az ég felé néz. A séta után roppant mód fájna a nyakad, a kitartott fejjel történő mellúszás lényegében ugyanilyen helyzetbe hozza a testedet.
12.FEJENÁLLÁS – A hosszú időn át kitartott fejenállás nyomást okozhat a nyakadban, a gerincednek ez a része nem arra lett tervezve, hogy a testsúlyodat megtartsa.
13.BALESET/SÉRÜLÉS - Ha bármilyen olyan helyzetben voltál, amikor hirtelen előre/hátra irányuló nyakmozgást éltél át, tipikus autóbaleset után, ostorcsapás-sérülés.
14.LELKI ÁLLAPOT – Stresszhelyzetben ösztönös és észrevétlen reakcióként felhúzódnak a vállak és megfeszülnek az izmok, ez a merev, feszes póz hosszú távon nyaki fájdalmakat okozhat.
15.MAGNÉZIUMHIÁNY - A magnéziumhiány a szervezetben nyakfájáshoz, izomfeszültséghez vezethet. A magnézium az egyik alapvető ásványi anyag, amely segíti az izmokat az összehúzódásban és a relaxációban.
** Vannak olyan állapotok, mint például az agyhártyagyulladás vagy a Lyme-kór amelyeket tartós, nem múló vagy sűrűn visszatérő nyakfájdalom kísér és más tünetekkel, mint a hányinger, láz, szédülés járnak együtt. Ezeket az állapotokat most nem tárgyaljuk, ha ilyet összetett tüneteket tapasztalsz mindenképp fordulj szakorvoshoz.
AKKOR MIT TEHETSZ A BEÁLLT NYAKADDAL? ELŐSZÖR IS MIT NE TEGYÉL:
Ne hanyagold el a fájdalmat és ne halogasd a kezelést, mert a kezeletlen nyakfájdalom könnyen krónikussá válhat
Ne vesztegesd az időd azzal, hogy abban reménykedsz a fájdalom ugyanolyan hirtelen eltűnik majd, mint ahogy megjelent, sajnos nem fog
Ne immobilizáld a nyakadat, a teljes mozdulatlanság a legritkább esetben célravezető megoldás
Ne jegeld le, a jég késleltetheti a gyógyulást és további károsodást is okozhat a szövetekben
Ne szedj be annyi fájdalomcsillapítót, hogy egyáltalán ne is érezd a fájdalmat. Ha a fájdalomból, mint figyelmeztető jelzésből semmit sem észlelsz akkor könnyen megránthatod, túlerőltetheted azt a területet, amit most csak kíméletesen lenne szabad mozgatni.
Ne végezz túl erőteljes nyaknyújtó gyakorlatokat
Ne igyál alkoholt amíg nyakfájdalommal küzdesz, az alkohol dehidratálhatja a szervezeted, ami szövetek kiszáradásához vezethet, beleértve a nyak izmait is, így könnyen elhúzódhat a fájdalmas időszak
Ne gyújts rá, vagy legalább csökkentsd a napi adagod, a dohányzás bizonyítottan lassítja a szövetek gyógyulását
HOGY ELŐZD MEG A NYAKMEREVSÉGET:
Válts hátizsákra a válltáskából, hogy kiegyensúlyozott terhelés jusson mindkét válladra, vagy használj könnyebb válltáskát
Erősítsd meg a nyakizmaidat, a gyenge izmok hajlamosabbak túlterhelődni és fájdalmassá válni
Headsettel vagy kihangosítóval telefonálj, kerüld az áll és a váll közé szorított telefonnal történő beszélgetést
Olyan párnát használj, amely semleges helyzetben tartja a nyaki gerinced, vagyis a nyakad természetes görbületét támogatja
Aludj a hátadon, vagy ha inkább az oldaladon szeretsz aludni, akkor győződj meg arról, hogy a párnád nem túl magas, nem túl kemény, a hason történő alvást pedig próbáld elkerülni.
Számítógéped monitorja szemmagasságban legyen
20 percenként válts pozíciót, ne hagyd, hogy belemerevedj egy-egy testhelyzetbe
Legyél jól hidratált, a kiszáradt testben a csigolyák közti porckorongok sem jutnak elég tápanyaghoz, így veszítenek rugalmasságukból
ÉS A LEGFONTOSABB, HOGY MIT TUDSZ TENNI EBBEN A PILLANATBAN:
HIDEGTERÁPIA
Ezt minden más előtt tedd meg. A fájdalmas területre helyezett hűsítő pakolás, hideg borogatás segít csökkenteni a gyulladást.
*A hideg borogatás nem egyenlő a jegeléssel.
MELEGTERÁPIA
A hő alkalmazása segít csökkenteni a feszítő érzést és a fájdalmat. Ellazítja az izmokat és javítja a nyak és váll mozgását. Helyezz melegítőpárnát, felmelegített törölközőt az érintett területre, és hagyd ott körülbelül 10-20 percig. Egy forró zuhany is segíthet, ami nem csak izmok ellazulását támogatja, de javítja a véráramlást is.
*Fontos a sorrend! Hidegterápia után következhet a melegterápia, melegterápia után már ne hűtsd vissza a területet.
ÖNMASSZÁZS ÉS GYENGÉD NYÚJTÁS
A hideg, - és a melegterápia segítenek a kezdeti enyhülés elérésében. Következő lépésként masszírozd át a nyakad és a vállad. Ennek elvégzése tovább lazítja az izmokat. Gyengéd nyújtást is végezhetsz, de ne erőltesd, csak fokozatosan és finoman nyújtsd a nyakad.
MAGNÉZIUM TARTALMÚ EPSOM SÓS (KESERŰSÓ) FÜRDŐ
Az epsom só természetes izomlazítóként hat, csökkenti az izomhúzódást és fájdalmat. Emiatt a só hatékony eseti gyógymód a merev nyakra. Csak adj egy bögre sót a fürdőkád meleg vizéhez és 20 percig lazulj a sós vízben.
FÁJDALOMCSILLAPÍTÓK
Ha nem tudod elviselni a fájdalmat, vagy ha már olyan nagymértékben befolyásolja a napi tevékenységed a beállt nyakad, akkor többféle fájdalomcsillapítóval is élhetsz gyógyszer vagy akár injekció formájában is.
Csak vedd figyelembe, hogy ezek a gyógyszerek átmeneti enyhülést biztosítanak és csak a tüneteket kezelik, a kiváltó okot a megfeszült izmokat nem lazítják, csak épp nem érzed az izomfeszességből származó fájdalmat.
1-2 hét alatt a nyaki fájdalmak enyhülnek, majd teljesen megszűnnek, amennyiben nincs ennyi időd és nem vagy híve annak, hogy kemikáliákkal tömd magad, akkor jelentkezz be masszázskezelésre, hogy célzott terápiával gyorsabban megszűntessük a nyakfájásod.
Egy sérülés nehézsége abban rejlik, hogy vannak olyan összetevői, amelyeket nem tudsz befolyásolni, ilyen például az életkorod, a sérült szövet típusa, az adott szövet vérellátása vagy a sérülés mértéke. Ami azonban lehetséges, az a szövetek gyógyulásával kapcsolatos ismereteid gazdagítása, hogy megérted, hogyan tudod optimalizálni a gyógyulási időt azáltal, hogy elkerülöd azokat a tényezőket, amelyek lassítják a normális gyógyulási folyamatot.
A gyógyulási időt befolyásoló tényezők:
A sérült szövet típusa
Az érintett terület vérellátása
A károsodás típusa és mértéke
Általános egészségi állapotod
Életkorod
Az őssejtkészleted
A behatás tartóssága
A szervezeted általános állapota
Az immunrendszered állapota
Kísérő betegségeid (pl. cukorbetegség)
Vitaminellátottság
Fertőzések
Szedett gyógyszerek
Sérülés utáni ellátás gyorsasága, minősége
Sérülés esetén a tested egy 4 lépéses láncreakciót indít el szöveteid helyreállítása érdekében:
1. Vérzéscsillapítás (0-1 óra)
Összehúzódnak az erek, hogy elálljon a vérzés a túl nagy vérveszteség elkerülése érdekében.
2. Gyulladásos fázis (0-6 nap)
A fehérvérsejtek érkeznek és megölik a helyszínen felhalmozódott baktériumokat, eltávolítják a törmelékeket, megakadályozzák a szövetkárosodás terjedését.
3. Szövetújjáépülési fázis (4 nap – 3 hét)
Kollagén termelődik, a seb belülről friss szövettel töltődik fel, új erek képződnek, a sebszélek összehúzódnak és a seb közepe felé húzódnak.
4. Érési fázis (3 hét – 2 év)
A seb záródik, az új szövet lassan erősödik és rugalmasabbá válik. A kollagénrostok rendeződnek, növekszik a szakítószilárdság.
Ha e fázisok bármelyike megszakad, a seb gyógyulási ideje elhúzódik.
10 praktikus tipp a gyorsabb felépüléshez:
1. Ügyelj a megfelelő táplálkozásra! A CH dús étkezés gátolja a jó minőségű gyógyulást.
2. Fékezd a diétád! A sebgyógyulás során a szervezeted a sérült szövetet új szövettel helyettesíti, és ez a folyamat fokozott kalória-, fehérje- és mikrotápanyag bevitelt igényel.
3. Növeld a C-vitamin bevitelt! A szervezetednek szüksége van a C-vitaminra a kollagén előállításához.
4. Tartsd bekötve a sebed! A sebek gyorsabban gyógyulnak, ha melegen tartod őket. Próbálj meg gyors lenni a kötszer cseréjénél. Ha a sebet kiteszed a szabad levegőnek, az csökkentheti a hőmérsékletét, és néhány órára lelassíthatja a gyógyulást, továbbá egy fedetlen sebbe a baktériumok könnyedén behatolhatnak, ez fertőzéshez, a gyógyulás elhúzódásához vezethet.
5. Aludj többet! Amikor alszol, a tested az alvás különböző szakaszain megy keresztül. Az 1. szakasz az, amikor elalszol, ilyenkor az izmaid ellazulnak. A 2. szakasz amikor a szívverésed lelassul és a testhőmérsékleted csökken. A 3. szakasz az, amikor mély alvásban vagy, ekkor megnő a véráramlás és növekedési hormonok szabadulnak fel. Ezek a növekedési hormonok segítik a szövetek regenerációját. Ha nem pihensz eleget, a növekedési hormonok kiválasztása csökken, és a tested lassabban tud regenerálódni a sérülésekből.
6. Ne hagyd abba a testmozgást! Természetesen a sérülésedtől függően előfordulhat, hogy kevésbé intenzív gyakorlatokat kell végezned, vagy le kell egyszerűsítened az edzést, de próbáld meg nem teljesen abbahagyni. A testmozgás által létrehozott fokozott véráramlás gyorsítja a gyógyulási folyamatot.
7. Figyelj a vércukorszintedre! A vércukorszinted kiemelten fontos tényezője annak, hogy milyen gyorsan gyógyul a sebed. Ha a vércukorszinted magasabb a normális értéknél, akkor a tápanyagok és az oxigén nem tudja energiával ellátni a sejtjeidet, így az immunrendszered működése korlátozódik, emiatt növekszik sejtjeidben a gyulladás, a gyógyulás idő pedig elhúzódik.
8. Ne hanyagold el a vérnyomásod! Ha sokszor tapasztalod, hogy magas a vérnyomásod, de eddig valamiért figyelmen kívül hagytad, akkor egy gyógyulási folyamat jó alkalom lehet arra, hogy foglalkozz vele, a tartósan magas vérnyomás lassabb sebgyógyuláshoz és patológiás hegesedéshez vezethet.
9. Tartsd szárazon a területet! A víz baktériumokkal és ártalmas anyagokkal lehet szennyezett, ami jelentősen megnövelheti a fertőzés kockázatát ezáltal késlelteti a sebgyógyulást. Ezenkívül a vízzel való érintkezés hatására a bőr megduzzad, ami lassíthatja a seb záródásának folyamatát.
10. Le a cigivel! A dohányzás vérkeringésre gyakorolt hatása egyenesen ellentétes azzal, amit a szervezet a sebgyógyulás érdekében tesz.
Ha sikerült elkerülnöd a szöveteid gyógyulását lassító tényezőket akkor a sérülés mértékétől függően az alábbi gyógyulási időkkel tudsz kalkulálni:
• Nyálkahártya
1 nap – 2hét
• Bőr
10 nap – 12 hét
• Izom
Funkcionális gyógyulás 3-6 hét
Strukturális gyógyulás 0,5-1 év
• Porc
Funkcionális gyógyulás 6-8 hét
Strukturális gyógyulás 1,5 év
• Szalag
Funkcionális gyógyulás 2 hét – 12 hét
Strukturális gyógyulás 1 év
• Ín
Funkcionális gyógyulás 2 hét –12 hét
Strukturális gyógyulás 1 év
• Csont
6-8 hét
A regenerálódott terület már soha nem lesz olyan rugalmas, mint az eredeti. A sérülések számának, kiterjedésének növekedésével pedig egyre merevebbé válik a test.
Biztos vagyok benne, hogy azt már tudod, hogy a szakszerű masszázs csökkenti az izomfeszültséged, javítja az ízületeid mozgékonyságát, serkenti a nyirokfolyadék mozgását, továbbá - és ez lesz most az érdekes - a mérsékelt erővel, lassú mozdulatokkal végzett masszázs csökkenti a vérnyomásod, enyhíti a stresszt, nyugtatólag hat és jó alvást biztosít.
Ha kíváncsi vagy a titokra, amely lehetővé teszi ezt, akkor olvass tovább.
MINDEN AZ IDEGRENDSZERREL KEZDŐDIK.
Idegrendszert többféleképpen osztályozhatjuk, jelen esetben a működés szerinti felosztást vesszük alapul. Működés szerint megkülönböztetünk:
AKARATLAGOS
AKARATTÓL FÜGGETLEN működést.
Az akarattól független (másnéven vegetatív) idegrendszer, a létfenntartó belső szerveid működéséért felelős. Az égvilágon nincs semmilyen ráhatásod! Így akárhogy is koncentrálsz nem fogod tudni felgyorsítani az emésztésed vagy lelassítani a szívverésed.
Ezt, az akarattól függetlenül működő idegrendszert további részekre is tudjuk bontani, ezen a ponton kerül képbe a:
SZIMPATIKUS
PARASZIMPATIKUS idegrendszer.
A SZIMPATIKUS idegrendszer feladata a vészhelyzetre való felkészítés
a PARASZIMPATIKUS idegrendszer feladata az energiatartalékok feltöltése
Ez a két rendszer úgy működik, mint egy kapcsoló, vagyis vagy meríted, vagy töltöd az energiáidat.
A SZIMPATIKUS idegrendszer aktivitása esetén kitágul a pupillád, gyorsul a szívverésed, éberebbé válik a tudatod, megfeszülnek az izmaid, lelassul az emésztésed, a véred az izmaidba és az agyadba árad, tested minden porcikája felkészül a támadásra, a védekezésre vagy az elmenekülésre.
Ezzel szemben a PARASZIMPATIKUS idegrendszer aktivitása esetén összeszűkül a pupillád, lelassul a szívverésed, mélyül a légzésed, tompul a figyelmed, ellazulnak az izmaid és megindul az emésztésed.
Ha a megélt stresszhelyzetedet testi reakció (küzdés vagy menekülés) követi, akkor a szervezeted levezeti, kimozogja a stressz okozta testi változásokat, ám valószínűleg te sem rohansz el a stresszes helyzet közepén vagy birkózod le a feszültséged okozóját.
Így viszont a szimpatikus idegrendszered bekapcsolva marad, állandó készenlétben tartva testedet, következésképp a paraszimpatikus idegrendszered aktivitása szünetel. A napi szintű stressz, szimpatikus idegrendszeri túlsúlyhoz és paraszimpatikus alulműködéshez vezet.
Ennek az egyensúlyvesztett állapotnak, az állandó készenlétnek lesz később a következménye az egyre gyakrabban jelentkező emésztési, alvási, szív-és érrendszeri és különböző pszichológiai zavar, mint a szorongás vagy a pánikbetegség.
És hogy hogyan kapcsolódik bele ebbe a folyamatba a masszázs? Hát így
Bőröd kötőszövete telis-tele van RECEPTOROKKAL, az olaj és a krém hőjét a termoreceptoraid, a masszázsfogásokat a mechanoreceptoraid segítségével érzed. Ezek az ingerek, ingerületként eljutnak a gerincvelődbe majd szétáradnak a vegetatív idegrendszeredben. A lassú, finom masszázs így bekapcsolja a paraszimpatikus idegrendszered, azt az üzenetet közvetítve az agyadnak, hogy a környezetedben béke és nyugalom van, nem kell senkivel megküzdened, nem kell védekezned, nem kell elrohannod, végre eljött a töltődés, a lazítás ideje. Így a masszázs folyamán fokozatosan normalizálódik a szívverésed, lassul és mélyül a légzésed, újra normálisan folyik az emésztésed, megindul a sejtregenerációd, megnyugszol és elálmosodsz.
Az adrenalin, noradrenalin, kortizol (ezek a STRESSZHORMONOK) termelést felváltja a dopamin, szerotonin, oxitocin és endorfin termelése (ezek a BOLDOGSÁGHORMONOK).
Így már látod, hogy a masszázs utáni könnyed, nyugodt, boldog állapot nem illúzió, és egyáltalán nem a véletlen műve, a tested így jelez neked, hogy bekapcsolt a paraszimpatikus idegrendszered és jelenleg az energiaraktáraidat tölti, a sejtjeidet újítja, ergo épp a legjobb dolog történik veled, épp erősödik az immunrendszered, regenerálódik a tested és a lelked.
"Milyen gyakran járjak masszázsra?" - ezt a kérdést a masszőrök gyakran hallják. A válasz a TE fájdalmadtól, fizikai igényeidtől, stressz szintedtől és természetesen a költségvetésedtől függ. A rendszeres masszázsnak van a legnagyobb haszna. A heti egyszeri vagy kéthetenkénti masszázs az ideális, de nem biztos, hogy ez mindenki számára reális. Ne feledd, ahogyan egy rövid futás a futópadon nem készít fel egy maratonra, és egy saláta nem vezet el a táplálkozási céljaidhoz, úgy egy masszázs sem tudja visszafordítani az évek óta tartó negatív behatásokat.
Nézzük mire van szükséged:
1. Fájdalomcsillapítás:
Ha a masszázst fájdalomcsillapítás vagy más egészségügyi probléma miatt veszed igénybe, akkor járj rendszeresen masszázsra.
A legtöbb esetben egy sérülés után a terapeuta hetente egyszer vagy kétszer ajánlhat masszázst a felépülésed során.
Ha krónikus, hosszantartó egészségügyi problémád van, általában heti egy, vagy kéthetente ajánlott, de ez attól is függ, hogyan érzi magát a tested.
Ha azt veszed észre, hogy fájdalmaid néhány napon belül visszatérnek, valószínűleg itt az ideje, hogy ismét felkeresd a masszázsterapeutádat.
Ha egy héttel később már fájdalommentesnek érzed magad, akkor elkezdheted növelni a két kezelés között eltelt időt.
Fájdalomcsillapítás esetén az emberek általában úgy találják, hogy kezdetben gyakrabban van szükségük masszázsra. Ahogy az izmok ellazulnak és a gyógyulás megkezdődik, a kezelések gyakorisága csökkenthető.
Masszázsterapeutád néhány olyan nyújtást is mutat majd neked, amelyet otthon is végezhetsz, hogy tudd folytatni a terápiát a két alkalom között.
2. Stresszoldás:
A stressz kezelése ugyanolyan fontos az egészséged szempontjából, mint az étrend és a testmozgás. A stressz csökkenti az edzőteremben és a helyes táplálkozással elért kemény munkád eredményét. A masszázs segít csökkenteni a feszültséget, csökkenti a magas vérnyomást és a kortizol szintet a szervezetedben. A havi egyszeri masszázs jótékony hatással van a stressz, testre és elmére gyakorolt negatív hatásainak kiküszöbölésére.
3. Sportteljesítmény és regenerálódás:
Egy olyan eseményre, mint például egy maratonra való edzés során érdemes a szokásosnál gyakrabban beütemezni a masszázsokat. A heti vagy kétheti masszázs segíthet abban, hogy megfelelő formába kerülj, és gyorsabban regenerálódj az esemény vagy verseny után. A komoly sportolóknak heti két vagy több kezelésre is szükségük van ahhoz, hogy csúcsformában maradjanak.
Szóval, hogy pontosan megtudd, hogy milyen sűrűn járj masszázsra, csak beszélj a masszőröddel ő a te partnered, aki segít az egészségügyi terveid megvalósításában, és hallgass a testedre, mert mindig megmondja, mire van szükséged!